Add a kezed!
2008-ra a világ népességének fele városokban élt, ez akkor három milliárd embert jelentett, ebből egy milliárd nyomornegyedekben tengődött. 2010-re ez a szám tovább növekedett s már meghaladta a városlakók száma az emberiség 50%-át. 2017-re soha nem látott méreteket öltött az urbanizáció, ugyan akkor nem következett be jelentős javulás az emberek életkörülményeiben. Sőt egyes felmérések szerint tovább növekedett a szakadék még egyes városrészek lakóinak körülményei között is. Ezért kell a városaink jövőjével intenzíven foglalkozni.
Világszerte évente több mint 50 millió ember költözik városba. A történelem során először a városokban fog eldőlni az emberiség és bolygónk jövője. Ennek az átalakulásnak a környezeti, demográfiai, gazdasági és politikai hatásai próbatételt jelentenek az emberiség számára. A tét az, hogy a Föld ökológiai rendszerei képesek-e azt az élelmet, ivóvizet és éghajlati stabilitást nyújtani, amitől a városok és lakóik léte függ. A világ városainak problémáin, megoldandó feladatain túl a haladás figyelemre méltó példáit is be kell mutatnunk. Fokozatosan előtérbe kerülő probléma,bár vannak makacs tagadói a globális felmelegedés. A globális felmelegedés hatása a városi biztonságra a következő évtizedek legfajsúlyosabb biztonsági kihívásait fogja generálni.
2017-re a Föld helyzete megköveteli a biztonság fogalmának kiterjesztését és új nagy az egész emberiséget átfogó víziók kidolgozását.
Látható azonban az is, hogy a különböző tudományágak már hosszabb ideje foglalkoznak a városi lét,egyáltalán a város problematikájával és az építészettől a filozófiai megközelítésig számos módszert alkalmaznak!
Az építészet korszerű útjának keresése logikusan vezetett a városrendezési problémák irányába. Ezekkel foglalkozott a CIAM soron következő, a CIRPAC több ülésén előkészített IV. kongresszusa, amelyet „A funkcionális város” címen Athén és Marseille között, a Patris nevű hajó fedélzetén tartottak meg 1933-ban. A kongresszus dokumentuma az ’’’Athéni Charta’’’ nevet kapta.
Évtizedeken keresztül – még a második világháborút követő években is - ez volt a városépítési tervezés elméletének és gyakorlatának az alapja. Az Athéni Charta a várost regionális összefüggésében szemléli, öt funkcióját – lakás, munka, üdülés, közlekedés, történeti emlékek megőrzése – határozza meg és javasolja, hogy a tervezésben e funkciókat vegyék figyelembe.
Az Új Athéni Charta (1998) is vizsgálja, hogy hogyan elégíthetők ki a jövő városának szükségletei és a polgárok törekvései. Az ajánlások között található a valódi részvételre vonatkozó rész, mely megállapítja, hogy Európa különböző országaiban a polgárok eltérő mértékben vesznek részt a városok problémáinak megoldásában. A jelenlegi rendszer alapvető hibájának tartja az állampolgárok és a hivatalok között lévő távolságot, a tervezési folyamatok misztifikálását. A dokumentum szerint ezért szükséges a várostervezés hierarchikus kereteinek újjászervezése, mely a lakosság számára is érthetőbbé, egyben elérhetőbbé teszi a tervezési folyamatot. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy helyi szinten kell a részvétel új formáit bevezetni, a társadalmi élet mindennapi fórumait megteremteni.
Az Új Athéni Charta célja, hogy meghatározza a környezetével együtt élő város fenntartható rendezési programját, meghatározza a várostervező szerepét a program megvalósításában, ajánlásokat tegyen a szakmabelieknek és a várospolitika legkülönbözőbb szintű döntéshozóinak irányt mutató irányelvekre.
A Charta kiemelkedő értéke, hogy felvállalja a korszakváltás legnagyobb kérdését:
A következő kulcsfontosságú területen kell lépéseket tenni:
A városok élhetőségének egyik kulcsa a megfelelő biztonság megteremtése. Amint a városi rendszerek komplexitása úgy a biztonság is rendkívül összetett kérdéskör! Egyik kulcsa a közösségi rendőrség lehet, számos más működési modell mellett.
A közösségi rendőrséget azonban nem lehet létrehozni önmagában. Létrejöttéhez, kialakulásához, eredményes működéséhez számos társadalmi feltételnek kell teljesülni. A társadalomnak felkészültnek kell lenni arra, hogy megteremtse peremfeltételeit, elfogadja működési módját és minden rendelkezésére álló eszközzel segítse a feladatok végrehajtásában. Három társadalmi „kapunak” kell létrejönnie ahhoz, hogy közösségi rendőrségről beszélhessünk. Az első „kapu” a „Biztonság kultúrája” a második „kapu” a „közeli rendészet” és a harmadik az „élhető” város. A három ”kapu” létrejötte után jönnek létre azok a feltételek, amelyek a közösségi rendőrség filozófiáját gyakorlati tartalommal töltik meg.
A „biztonság kultúrája” egy speciális városi filozófia, amely tudatosan építi a nyilvánosságot, szorgalmazza a kultúrák közötti kapcsolatot, küzd a rasszizmus és a kirekesztés minden formája ellen. A városi vezetést ésszerű közelségbe hozza a polgárokhoz, és a megelőzést szorgalmazza a represszióval szemben. A „biztonság kultúrája” egyben a tolerancia, a nyitottság és az ésszerűség kultúrája is. Tolerancia a másság iránt, nyitottság az új megoldások felé és ésszerűség a megvalósításban. A „biztonság kultúrája” nagyfokú tudatosságot és tervszerűséget feltételez, egy befogadó társadalmi környezetet és öntudatos polgárságot.
A „közeli rendészet” társadalommal együtt létező rendészeti szervezeteket és munkát feltételez. A biztonság, mint komplexitás azt feltételezi, hogy az ezzel foglalkozó szervezetek is koordináltan, komplexen végezzék a munkájukat. A megelőzés, a felvilágosítás, a különösen veszélyeztetett korosztályok kiemelt biztosítása mind-mind feltétele a „közeli rendészetnek”. A társadalmi környezetbe ágyazott rendészet lényegesen hatékonyabban és lényegre törőbben tudja a problémákat kezelni, mint egy a közösségtől távolságtartó azt uralma alatt tartó hatóság. A „közeli rendészet” fokozza a lakosság motivációját a rendészetben való részvételre és különösen a bűnmegelőzésben. A társadalmi mozgalmak alapja az összefogás, az információ csere és a gyors hatósági reakció valamint a visszacsatolás.
Az „élhető város” válasz a modern kor kihívásaira. A túlnépesedés, a környezeti ártalmak, víz-és légszennyezés, a túlzott motorizáció és információ-függőség, az elöregedett városrészek pusztulása ebből következően a züllés és pusztulás a XX. század öröksége. A „betört ablakok” elmélete világosan bizonyítja, hogy milyen szoros összefüggés van a környezet és társadalom viszonyrendszerében. Az „élhető város” mindezen károsító tényezők ellen hat, ezek kiküszöbölésére törekszik. Korszerűen tervezett és épített környezet, funkcionális struktúrák, csökkentett környezetszennyezés, ésszerű és takarékos energia felhasználás – magas szintű és arányos szociális ellátás – mindezek a jellemzői. A város minden szempontból biztonságos és gondoskodó.
A gondoskodás nem paternalizmus hanem a cselekvő polgároknak alanyi jogon – mintegy alkotmányosan járó – ellátás, amely garancia arra, hogy szinte minden élethelyzetben támaszt találhat valaki. A biztonság nem vagyonfüggő és nem szelektív, hanem mindenki számára garantált jog. A biztonság ebből a szempontból nem áru és nem privilégium. A megelőzés társadalmi alapokon nyugszik, a jog következetes, a büntetés pedig igazságos.
Miként teremthető ez meg, milyen feltételei vannak annak, hogy egyáltalán elindulhassunk a három társadalmi kapu megnyitása felé? A bölcs hatalom négy ismérve! Nevezzük az egyszerűség okán az elsőt hitelességnek, a másodikat kooperációnak, a harmadikat toleranciának, a negyediket pedig igazságosságnak.
„Meggyőződtünk arról, hogy a fenntartható emberi élet nem érhető él a fenntartható helyi közösségek nélkül. Az önkormányzat áll a legközelebb a lakosokhoz és osztozik a felelősségben a központi kormányokkal az emberiség és a természet jólétének minden területén. Éppen ezért, a városok a változó életstílus, termelés, fogyasztás és területhasználati szokások kulcsszereplői.”
„Az integrált városfejlesztési politika keretében az alábbi cselekvési stratégiákat tekintjük alapvető fontosságúnak az európai városok versenyképességének növelése érdekében:
A közterek, a épített környezet, az építészet és a városfejlesztés minősége fontos szerepet játszanak a városi lakosság életkörülményeiben. Ezek lényeges „puha” tényezők a tudás alapú iparágakban érdekelt vállalkozások, a képzett és kreatív munkaerő és a turizmus számára. Ezért erőteljesebben kell érvényesíteni az építészet, az infrastrukturális tervezés és a városfejlesztés kölcsönhatását, a vonzó, felhasználó-barát közterek kialakítása és az élhető környezet, a magas színvonalú „Baukultur” megteremtése érdekében.
A „Baukultur” kifejezést a szó legtágabb értelmében kezeljük, mint a kulturális, gazdasági, műszaki, társadalmi és környezeti aspektusok összességét, melyek a tervezési folyamat minőségére és az építésre befolyással bírnak. A „Baukultur” megközelítés azonban nem csak a közterületekre, de a város egészére és környezetére vonatkozik. A városoknak és kormányoknak egyaránt feladata ennek befolyásolása. Különösen fontos ez az épített örökség megőrzésében. Szükséges a kulturális örökség megőrzése, a történelmi épületek, a közterületek, a városi és építészeti értékek védelme.
A használható és jól megtervezett városi terek és infrastrukturális hálózatok kiépítése és fenntartása olyan feladat, mellyel mind az államnak, mind a regionális és helyi hatóságoknak, továbbá a lakosságnak és az üzleti szférának együttműködve kell foglalkozniuk.
Jelentősen hozzájárul az életminőséghez, a letelepedést és a környezet minőségét javítja a fenntartható, elérhető és megfizethető városi közlekedés, mely koordinált kapcsolatot is biztosít a városkörnyéki közlekedési hálózatokkal. Kiemelt figyelmet kell fordítani a forgalomirányításra és a közlekedési módok összekapcsolására, beleértve a kerékpár és gyalogos közlekedési infrastruktúrát is. A városi közlekedést össze kell egyeztetni a lakónegyedek, az üzleti negyedek, a környezet és a közterek eltérő igényeivel.
A műszaki infrastruktúra, különösen a vízszolgáltatás, a szennyvízkezelés és más közüzemi szolgáltatások már korai szakaszban továbbfejlesztést igényelnek, alkalmazkodva a változó szükségletekhez, a magas színvonalú városi életforma jövőbeli követelményeinek megfelelően.
A fenntartható közüzemi szolgáltatások alapvető feltétele az energiahatékonyság, a természeti erőforrások gazdaságos kihasználása és üzemeltetésük gazdasági hatékonyságának biztosítása. Az épületek energiafelhasználását javítani szükséges. Ez mind a régi, mind az új épületekre vonatkozik. A lakóházak műszaki felújítása meghatározó szerepet játszhat az energiahatékonyságban és a lakók életminőségében. Különös figyelmet érdemelnek ebben a tekintetben a panelos – előre gyártott technológiával – készült és a régi, rossz minőségű épületek. Optimalizált és teljesítőképes infrastruktúra-hálózatok, valamint energia-takarékos épületek alacsonyabb költségeket jelentenek a vállalkozások és a lakók számára egyaránt.
Az erőforrások hatékony és fenntartható hasznosításának meghatározó kérdése a kompakt település-szerkezet. Ez átgondolt területi és várostervezés útján érhető el, megakadályozva ezzel a város túlzott mértékű terjeszkedését, a területhasznosítás és a spekulatív fejlesztés szigorú ellenőrzésével. A városrészekben a lakás, foglalkoztatás, oktatás, szolgáltatás és a rekreációs funkciók vegyes használatának stratégiája különösen hozzájárul a fenntarthatósághoz.
A városoknak hozzá kell járulniuk lakosaik életminőségének javításához és gazdasági vonzerejük növeléséhez, a fejlett információs és kommunikációs technológiák felhasználásával az oktatás, a foglalkoztatás, a szociális szolgáltatások, az egészségügy, közbiztonság, illetve a városi hatósági munka területein.
Városainknak emellett alkalmazkodni kell az éghajlatváltozás okozta veszélyhez. A jól tervezett városfejlesztés elősegítheti a gazdasági növekedést úgy is, hogy ez nem jár nagyobb környezetszennyezéssel, sőt segítheti a környezetminőség javulását és a szén-dioxid kibocsátás csökkentését. A városok ezen eredményeket innovatív megelőző, káros következményeket csökkentő, adaptációs intézkedések útján érhetik el, melyet előmozdíthat az új iparágak és a környezetkímélő vállalkozások elterjedése.
A városokban nagy mennyiségű tudás teremtődik és kerül átadásra. Egy város tudáspotenciáljának teljes körű kihasználása függ az óvodai és az iskolai oktatás minőségétől, az oktatási és szakképzési rendszeren belüli tudástranszfer-lehetőségektől, a társadalmi és kulturális hálózatoktól, az élethosszig tartó tanulás lehetőségeitől, az egyetemek és más kutatóintézetek színvonalától, illetve az ipar, a vállalkozások és a tudomány közötti együttműködéstől.
Az integrált városfejlesztési politika szerepet játszhat e tényezők fejlesztésében, például azáltal, hogy összehozza az érintetteket, támogatja a hálózatokat és optimalizálja a letelepedési lehetőségeket. Az integrált városfejlesztés előmozdítja a társadalmi és a kultúrák közötti párbeszédet.
Az integrált városfejlesztési stratégiák, az együttműködés a városfejlesztés irányításában, a jó kormányzás hozzájárulhat az európai városok potenciáljának céltudatos kihasználásához, különös tekintettel a versenyképességre és a növekedésre, illetve az egyes városrészeken belüli és azok közötti egyenlőtlenségek csökkentésére. Az ilyen stratégia a lakosság számára lehetőséget nyújt a társadalmi és a demokratikus részvételre.
