Add a kezed!
Számos kísérlet történt már arra, hogy az emberiség múltját különféle tendenciák bemutatása alapján definiáljuk. Háborúk, birodalmak története, nagy emberek meghatározó cselekedetei, esetleg a népvándorlások okozta változások leírása. Mindben találhatunk számunkra tetsző igazságot, felismerhető periodikát, de gondolhatjuk azt is, hogy mindez összességében határozza meg múltunkat, csak a történelemszemlélet adja éppen, hogy melyiket véljük döntőnek. Ugyan így állíthatjuk azt is, hogy az emberiség története a nagy éghajlatváltozások története, s ezek a természeti jelenségek meghatározó módon alakították, alakítják az emberiség cselekedeteit.
Kérdés, hogy jelen korunkban ez a tendencia – mármint az éghajlatváltozás, majd minden kétséget kizáró káros hatásainak felismerése – mekkora befolyással bír a kormányok és egyéb szervezetek cselekedeteire? Az optimista verzió szerint csekély, a realista szerint minimális, a pesszimista szerint semmilyen! Lássuk ezt az IPCC testület legfrissebb jelentésének tükrében.
Mielőtt azonban napjaink problémáira térnénk, röviden tekintsük át, mennyire új keletű az extrém időjárás okozta katasztrófa az emberiség történetében! Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy az emberiséggel egyidős a katasztrófák, időjárási anomáliák okozta tragédiák sorozata. Vizsgálhatjuk ezt az emberiség egészére vonatkozóan, és nézhetjük egyes városok tekintetében is. Elegendő talán utalni a Bibliára, mely az özönvíz történetét egy bolygó méretű katasztrófaként mutatja be, ami kevés kivétellel mindent és mindenkit elpusztított. Vagyis az emberi faj ősidejében már egy kivédhetetlen kataklizmával kellett szembenézni. A példázat tekintetében pedig nincs jelentősége annak, hogy pusztán kultúrtörténeti szemszögből tekintünk a kérdésre, vagy vallási meggyőződéssel. Tény, hogy az emberiség kollektív emlékezetében él egy ilyen katasztrófa emléke. Jó példa erre Gilgames története is.
Folytathatnánk a sort más ősi népekkel, mítoszokkal és legendákkal, de abban mind egyezik, hogy valamiféle kataklizma súlyos pusztítást okozott a távoli múltban.
Említést érdemel az ősi történetek körében Atlantisz legendája, mely klasszikus példája az óceánok mérhetetlen erejének, pusztító képességének, legyen az szökőár vagy tengerrengés! A Vezúv kitörése okozta több ókori város pusztulását, Pompeii-t, Herculaneumot és az apró Stabiae-t egyaránt e hatalmas természeti erő rombolta le, és konzerválta számunkra örök mementóul. Közelebb az időben történt a nagy lisszaboni földrengés, 1755-ben, mely a keletkezett cunamival együtt a város jelentős részét lerombolta, emberek tízezreit pusztítva el.
Mindezen példák mutatják, hogy a természet erőivel szemben gyakorlatilag védtelenek vagyunk, s ez fokozottan igaz az ember környezetszennyező tevékenysége által is generált globális felmelegedésre, mely az extrém időjárási viszonyok kialakulásának elsődleges okozója.
Szinte bármelyik esetben tehet az egyén, vagy a kisebb-nagyobb közösségek azért, hogy ne következzen a legrosszabb. Kérdés, hogy a cselekvés idejét és módját mennyire ismerik fel a személyek vagy csoportok? Kétségtelen azonban, hogy amióta kormányok léteznek, a legtöbb globális probléma megoldására ők hivatottak. A kormányok egymagukban igazából csak korlátozott lehetőségekkel bírnak, de szövetségben – nem politikai szövetséget értve ez alatt – inkább gazdasági érdekeiket tekintve, számos eszközzel rendelkeznek a környezeti ártalmak csökkentésére. Leszámítva azt, amikor autóipari lobbyérdekek nyomán az erőteljes fellépés kissé erejét és tartalmát veszti.
Az IPCC nemrég tette közzé jelentését az 1,5 C hőmérsékleti növekedés várható hatásairól. A jóslat, mely számos tanulmány összegzéséből adódott össze, meglehetősen pesszimistára sikeredett!
Felelős szakemberek már a 80-as évek végétől egyre erőteljesebb hangon figyelmeztették a világ kormányait, hogy a Föld erőforrásai nem zsákmányolhatók ki a végtelenségig, és a környezetkárosítás hatásai nehezen lesznek kivédhetőek! Kevés sikerrel, lássuk be.
A káros anyag kibocsájtás felére csökkentésével elérhetnénk, hogy 2100-ig a felmelegedés ne haladja meg 1,5 C fokot. Erre azonban kevés az esély, hiszen a környezetvédelemmel kapcsolatos politikai nézetek az elmúlt időszakban érzékelhetően negatív irányba mozdultak el. Ennek tökéletesen illogikus voltára a későbbiekben kitérünk!
A jelentés főbb megállapításai közül érdemes kiemelni, hogy az emberiség tevékenységével az iparosodás óta 1 C fokkal növelte az átlaghőmérsékletet. A felmelegedés okozza többek között a szélsőséges időjárási viszonyok kialakulását, jégtakarók olvadását, ezáltal a tengerszint emelkedést, a korallzátonyok kifehéredését és pusztulását.
Ha minden változatlan marad a kibocsájtás területén, akkor sokkal hamarabb elérjük az 1,5 C fokos növekedés már akár 2050-re, ezután pedig sokkal drasztikusabb változások következnek. Akár a 2 C fokos növekedés sem kizárt.
Ezáltal mindennapossá válnának a szélsőséges időjárási körülmények, árvizek, árhullámok és rekord magasságú hőhullámok. Mindezek pusztító hatását nem kell ecsetelni, hisz manapság is láthatunk ilyen helyzeteket. Legutóbb Mallorca szigetén. Több halott és eltűnt, hatalmas gazdasági károk, mindez a felhőszakadás miatt kialakult villámárvizek miatt.
Ha az évszázad század végéig a felmelegedés mértéke meghaladná a 2 fokot:
Minden egyes megállapítást könnyű beazonosítani egy-egy várost fenyegető katasztrófa tekintetében. Elengedhetetlen lenne a városi infrastruktúra felkészítése, és átalakítása a várható kihívásokra.
Energiatakarékos és hatékony városokat kell fejleszteni, hatalmas zöld- és vízfelületekkel, melyek képesek megakadályozni, hogy városaink hőkatlanokká alakuljanak, és ez által végzetesen károsítsák az itt élő emberek egészségét. A szél-, por- és homokviharok kialakulása mind gyakoribbá válik az éghajlati övek változásával évszázados megszokások vállnak idejétmúlttá, olykor veszélyessé. Téli időjárás esetén, extrém fagyok, hő- és szélviharokkal kapcsolatosan is hasonló intézkedések szükségesek, csak éppen a fagyhatás káros voltának minimalizálása érdekében.
A globális felmelegedés hatására egyes területek lakhatatlanná válnak, és most nem csak az óceánok által elnyelt szigetekről van szó. Egyes régiókban a hőség elpusztítja a vízkészleteket, a termőföldet, az állatállományt. Ez mindenképpen népmozgásokat generál, miért is várná meg tétlenül az éh- vagy szomjhalált, vagy nézné végig szerettei pusztulását több millió ember?
Az életösztöntől vezérelve elindul, hogy legalább azt megmentse, ami számára/számukra az egyetlen érték maradt, az életüket! Ebben bármely álláspontot képviselő kormány vagy gondolkodó ember megállapodhat. Ezeken a területeken - szintén a fentebb leírt körülmények következtében - harc kezdődik az ivóvízért, élelemért, erőforrásokért. Háborús, polgárháborús övezetek alakulhatnak ki, melyek szintén népmozgásokat generálnak. Vagyis a károsanyag kibocsájtás területén képviselt megengedő, vagy gazdasági érdek vezérelt lobby álláspont éppen azokat a folyamatokat generálhatja, melyet több európai kormány károsnak és veszélyesnek tart. Sokkal inkább szorgalmazniuk kellene e területek megóvását és a károk csökkentését, mint ipari érdekeket kiszolgálni.
A városi közigazgatások, önkormányzatok saját hatáskörükben cselekedhetnek, helyi klímastratégia elfogadásával, és a lakosság aktív bevonásával a környezetvédelem ügyébe. A modern városépítészet eszközeinek felhasználásával környezetbarát városrészeket, települési- és egyéb felületeket alakíthatnak ki. Az energiahatékonyság szempontjából igyekezhetnek a fosszilis tüzelőanyagokat háttérbe szorítani, és más megfizethető alternatívákkal helyettesíteni azokat. Ebben segítségükre lehet az építészeti bűnmegelőzés eszközrendszere is.
Számos más globális gazdasági érdek és tényező nehezíti az eredményes fellépést a klímaváltozás ellen. A nap mint nap tapasztalható időjárási anomáliák és természeti csapások azonban óhatatlanul a városi biztonság kérdéskörére irányítják a figyelmet. Az óceánok és tengerek vízszintjének emelkedése kézzelfogható a vízparti településeken és országokban. Nincs az a politikai handabanda, amely megállítja ezt a folyamatot. Kizárólag az értelmes cselekvés!
